LEGENDAUTAM – 34. FEJEZET: A SZÜRET, AMIBŐL LEGENDA LETT

Nálunk egyszer volt egy olyan szüret...

Bácsszőlős, 1990.

Aki azt hiszi, hogy egy szüret csak a szőlőről szól, az még nem volt velünk a dűlőben… Törköly, sör, eltűnt emberek és legendává érett káosz – egy nap, amire 40 év után is vigyorogva emlékszünk.

Van az a pillanat, ami nem csak munka volt, hanem illat, nevetés és egy kis „eltűnéses” rejtély. A baráti körben ebből lett a legenda, amit ma is ugyanazzal a mosollyal mesélünk.

A múlt velünk marad. Minden út egy legenda, ha van, aki elmesélje!

LEGENDAUTAM – 33. FEJEZET: A MÚLT VELÜNK MARAD, ÉS EZ ÍGY VAN JÓL!

 Ez a történet nem csupán évszámokról és helyszínekről szól. Ez az én személyes időutazásom: emlékezés a bácsalmási éjszakákra, a Nagy- és a Strand Presszóra, a motorok füstjére, a közös munkák izzadságára és a barátságokra, amik úgy tartanak össze minket, mint a láncszemek.

Megelevenedik a múlt: a diszkók világa, a presszók mélye, a családi húslevesek illata és azok a mindennapi küzdelmek, amik formáltak minket. Azért írom ezeket a sorokat, mert hiszem, hogy a múltunk velünk marad, és ezek a történetek adnak értelmet a jelennek is.

Tarts velem a pult mellé, a motoros törzshelyünkre vagy a falusi munkák sűrűjébe. Nosztalgiázzunk együtt, mert minden út egy legenda, ha van ki elmesélje.

LEGENDAUTAM – 32. FEJEZET: KASZKADŐRMUTATVÁNY A MOZGÓLÉPCSŐN

 Nem, nem egy filmforgatáson jártam, csak hazafelé tartottam a Szent János kórházból. Bottal, félig bénán a mozgólépcső néha olyan, mint egy hegycsúcs megmászása. A hazaúton várt rám a kórház és a Keleti pályaudvar között, azt még egy profi hollywoodi kaszkadőr is megirigyelte volna!

 Most megosztom veletek. Ebben a blogban az utazásaimat és mindennapi küzdelmeimet mesélem el – bottal, afáziával, de töretlen kedvvel. A „Legendautam” 32. fejezete egy budapesti kaland krónikája, ahol a mozgólépcső kifogott rajtam, de az emberség és a barátság segített hazaérni. EZ A TÖRTÉNET AZ IGAZ UTAM!

LEGENDAUTAM – 31. FEJEZET: MERT A SÜLT GALAMB NEM REPÜL BE AZ ABLAKON..

Ebben a fejezetben visszatérek ahhoz a helyhez, ahol a történetem egyik legfontosabb fordulópontja kezdődött: a Szent János Kórházhoz. Egyedül vágtam neki Budapestnek, bottal, fél kézzel és rengeteg bizonytalansággal, hogy újra találkozzak azzal az orvossal, akihez a műtét után először éreztem azt, hogy tényleg jobban vagyok. A régi emlékek, a mozgólépcső feletti félelem, a kórházi büfé habos kávéja és a váratlan segítségek mind egyetlen üzenetre mutattak: néha elég elindulni, és az út megmutatja, mire vagy képes.