Ebben a fejezetben
visszatérek ahhoz a helyhez, ahol a történetem egyik legfontosabb fordulópontja
kezdődött: a Szent János Kórházhoz. Egyedül vágtam neki Budapestnek, bottal,
fél kézzel és rengeteg bizonytalansággal, hogy újra találkozzak azzal az
orvossal, akihez a műtét után először éreztem azt, hogy tényleg jobban vagyok.
A régi emlékek, a mozgólépcső feletti félelem, a kórházi büfé habos kávéja és a
váratlan segítségek mind egyetlen üzenetre mutattak: néha elég elindulni, és az
út megmutatja, mire vagy képes.
