LEGENDAUTAM – 7. fejezet
A tojásfejem és a CAD-CAM koponyarekonstrukcióra műtét
A legendautam első fejezetében már írtam arról, hogyan lettem utas egy különös úton, ahol a fejem nemcsak gondolatokat, hanem törést is kapott. Nem képletesen – szó szerint. Impressiós koponyatörés. Ez az a fajta, amikor a koponyacsont nemcsak eltörik, hanem be is nyomódik az agy irányába. Mintha valaki túl erősen próbálna feltörni egy főtt tojást, de nem sikerül szépen – csak úgy szilánkosan, darabosan. A röntgenfelvételen a fejem pont úgy nézett ki, mint egy megrepedt tojás héja. Nem túl elegáns, de legalább vizuálisan könnyen érthető.
Aki akkoriban látott, talán emlékszik: a fejemen jól látszott a csonthiány. A pontos méretet nem tudom, mert a törés szilánkos volt, mint egy összetört porceláncsésze. De anyu nem hagyta annyiban. 2000 tavaszán kapcsolatot szervezett – mert ő ilyen volt, mindig mozgásban, mindig megoldást keresve. Akkoriban a CAD-CAM technológia még gyerekcipőben járt az orvostudományban, főleg a plasztikai sebészetben. Olyannyira új volt, hogy a zárójelentésem szerint valószínűleg én voltam az első beteg Magyarországon, akinél ezt a módszert alkalmazták koponyarekonstrukcióra.
A műtét, ami játék volt – majdnem
Szeptemberre kaptam előjegyzést, de anyu augusztus
30-án meghalt. A műtétet elhalasztottuk. November 30-án végül megtörtént a
beavatkozás a Péterfy Sándor utcai Kórházban. A műtő előterében egy férfi ült,
én pedig – ahogy szoktam – kérdeztem: – Milyen fajta lesz a műtét?
Ő pedig úgy magyarázta el, mintha egy játékboltban
lennénk: – Képzelje el, van egy tábla lyukakkal – kör, háromszög, négyzet. A
gép pedig legyártja azt a formát, ami pontosan illik a lyukba. Na, ez lesz a
koponyájához.
Hát így lettem én egy élő puzzle. A gép legyártotta a
hiányzó darabot, és beillesztették a helyére. A műtét hat órásra volt tervezve,
de jóval tovább tartott. Amikor felébredtem, egy műszerekkel teli szobában
találtam magam, és úgy éreztem, az ágyam egy függőhídon lebeg. A hányás nem
maradt el – de hát ki számolja az ilyesmit, ha az embernek épp újraépítették a
fejét?
Visszatérés a múltba – 18 évvel
később
2018-ban újra visszatértem a
Péterfybe. Nem nosztalgiából,
hanem egy igazolásért: kellett egy papír arról, hogy a beültetett mini titán
rögzítőelemek nem zavarják az MRI-t. Megkaptam.
Ahogy a Keletiből befordultam az utcába,
egyből tudtam: itt van. Ez
az. A kórház, ahol 2000-ben feküdtem. Ahol a fejem új formát kapott. Ahol a
CAD-CAM technológia és az orvosi bátorság találkozott egy túlélő fejjel.
Beléptem. Az előtérben éppen festés volt. A portást alig
találtam meg – fólia alatt, egy kis helyiségben ült. Elővettem a 2000-ben
készült zárójelentést, és mondtam: – Ezt az orvosomat keresem.
A portás csak leste a papírt, majd így szólt:
– Ez jó régi zárójelentés… Azóta az orvos már másik kórházban van. A Baleseti
Intézetben, a Fiumei úton.
Megköszöntem, és megindultam. Tudtam, hol van a kórház. Odaértem, felnéztem: jó magas épület. Gondoltam: „Na Attila, kösd fel a gatyád. Itt megtalálni azt az orvost…”
Egyszerű nem volt. Az épület hivatalosan 6 emeletes (plusz a földszint és a technikai szintek), és a folyosók között párszor át kellett szállnom a liftekkel. Mit csinál egy egészséges ember, ha eltéved vagy nem tudja, merre kell menni? Egyszerűen megkérdez valakit. Nálam azonban ez a lehetőség ki volt lőve. Az agysérülésem miatt afáziával küzdök. Nekem elmagyarázni, mit is akarok, óriási, sokszor reménytelen küzdelem.
Így hát nem kérdeztem senkit, nem volt kire támaszkodnom. Csak a hatodik érzékemre hagyatkoztam, és mentem előre. Makacsul, lépésről lépésre követtem a megérzéseimet a folyosók labirintusában. És a megérzésem nem csalt meg: végül megtaláltam az orvosomat. Leültem a rendelő előtt, és vártam a sorom. Ami ezután történt, az már nemcsak papírmunka volt, hanem a bizonyíték arra, hogy a nehézségek ellenére is képes vagyok boldogulni.
Pedig… „nem vagyok híres. Vagy mégis?
Az orvos fogadott. Elolvasta a régi
zárójelentést, rám nézett, megfogta a fejem, megsimogatta ott, ahol a plasztika
volt. Csak ennyit mondott:
„Úgy áll, mint Katiban a gyerek.”
És láttam az arcán: ezt gondolja.
„Ezt jól megcsináltunk.”
Zárszó helyett – egy kis
hivatalosság
Most, hogy belekezdtem írni a „legendautam” újra
előkerültek a leletek, szeretném hivatalosan is dokumentálni: én voltam az
egyik első beteg Magyarországon, akinél CAD-CAM technológiával végeztek
koponyarekonstrukciót. Ez nemcsak orvosi érdekesség, hanem része a
legendautamnak is. Egy olyan fejezet, ahol a technológia, az emberi gondoskodás
és a túlélés humora találkozik.
Mert lehet, hogy a fejem egyszer megrepedt, mint egy
tojás, de azóta is tartja a formát. És ha néha kicsit billeg is, hát az csak
azt jelenti: még mindig mozgásban vagyok.
De a
történet itt még nem ért véget…
Egy legenda, amit én álmodtam meg –
de még messze nincs vége…” „Ez csak a kezdet volt. A
legenda él tovább. Írta: Grünfelder Attila
Ha tetszett az írásom, írj bátran! Szívesen folytatom a beszélgetést veled. Facebookon így találsz meg: Grünfelder Attila (Egér) .Vagy keresd ezt a profilt: https://www.facebook.com/profile.php?id=100005975355818
🛡️ Ez a bejegyzés szerzői jogi védelem alatt áll.
Creative Commons – Nevezd meg! – Ne add
el! – Ne változtasd! 4.0
🔗 https://creativecommons.org/licenses/by-nc-nd/4.0/deed.hu
imgupscaler-enhanced(1).jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése