LEGENDAUTAM – 34. FEJEZET: A SZÜRET, AMIBŐL LEGENDA LETT

Nálunk egyszer volt egy olyan szüret,amiből legenda lett 

Bácsszőlős, 1990.

Aki azt hiszi, hogy egy szüret csak a szőlőről szól, az még nem volt velünk a dűlőben… Törköly, sör, eltűnt emberek és legendává érett káosz – egy nap, amire 40 év után is vigyorogva emlékszünk.

Van az a pillanat, ami nem csak munka volt, hanem illat, nevetés és egy kis „eltűnéses” rejtély. A baráti körben ebből lett a legenda, amit ma is ugyanazzal a mosollyal mesélünk.

A múlt velünk marad. Minden út egy legenda, ha van, aki elmesélje!

LEGENDAUTAM – 33. FEJEZET: A MÚLT VELÜNK MARAD, ÉS EZ ÍGY VAN JÓL!

 Ez a történet nem csupán évszámokról és helyszínekről szól. Ez az én személyes időutazásom: emlékezés a bácsalmási éjszakákra, a Nagy- és a Strand Presszóra, a motorok füstjére, a közös munkák izzadságára és a barátságokra, amik úgy tartanak össze minket, mint a láncszemek.

Megelevenedik a múlt: a diszkók világa, a presszók mélye, a családi húslevesek illata és azok a mindennapi küzdelmek, amik formáltak minket. Azért írom ezeket a sorokat, mert hiszem, hogy a múltunk velünk marad, és ezek a történetek adnak értelmet a jelennek is.

Tarts velem a pult mellé, a motoros törzshelyünkre vagy a falusi munkák sűrűjébe. Nosztalgiázzunk együtt, mert minden út egy legenda, ha van ki elmesélje.

LEGENDAUTAM – 32. FEJEZET: KASZKADŐRMUTATVÁNY A MOZGÓLÉPCSŐN

 Nem, nem egy filmforgatáson jártam, csak hazafelé tartottam a Szent János kórházból. Bottal, félig bénán a mozgólépcső néha olyan, mint egy hegycsúcs megmászása. A hazaúton várt rám a kórház és a Keleti pályaudvar között, azt még egy profi hollywoodi kaszkadőr is megirigyelte volna!

 Most megosztom veletek. Ebben a fejezetben az utazásaimat és mindennapi küzdelmeimet mesélem el – bottal, afáziával, de töretlen kedvvel. A „Legendautam” 32. fejezete egy budapesti kaland krónikája, ahol a mozgólépcső kifogott rajtam, de az emberség és a barátság segített hazaérni. EZ A TÖRTÉNET AZ IGAZ UTAM!

LEGENDAUTAM – 31. FEJEZET: MERT A SÜLT GALAMB NEM REPÜL BE AZ ABLAKON..

Ebben a fejezetben visszatérek ahhoz a helyhez, ahol a történetem egyik legfontosabb fordulópontja kezdődött: a Szent János Kórházhoz. Egyedül vágtam neki Budapestnek, bottal, fél kézzel és rengeteg bizonytalansággal, hogy újra találkozzak azzal az orvossal, akihez a műtét után először éreztem azt, hogy tényleg jobban vagyok. A régi emlékek, a mozgólépcső feletti félelem, a kórházi büfé habos kávéja és a váratlan segítségek mind egyetlen üzenetre mutattak: néha elég elindulni, és az út megmutatja, mire vagy képes.

LEGENDAUTAM – 30. FEJEZET: „ÉN NEM TUDTAM, MI AZ EPILEPSZIA, DE AZ EPILEPSZIA SE TUDTA, KI VAGYOK ÉN.

 

Vannak dolgok, amiket nem teszünk ki a címlapra. Én mégis megteszem.

Volt, hogy a roham olyan brutálisan jött, hogy bepisiltem. Megaláztatás? Az. De ez is én vagyok. A Legendautam nem a fényezésről szól, hanem az igazságról: arról, hogyan tanultam meg „rutinos epilepsziásként” emelt fővel élni.

Emlékeztek még 1994-re? A koptatott farmer, a rágógumi és a recsegő kazettás magnók illatára? Nekem ez volt az „aranyélet”... aztán jött egy csattanás, és minden szétesett. „Maradó sérült” lettem, de nem maradtam áldozat.

Sokan kérdeztétek, hogyan lettem a saját utam legendája. Hogyan küzdöttem meg a hívatlan lakótársammal, az Epilepsziával, és miért feszítettem szét nap mint nap a bal kezemmel a béna ujjaimat a kormányon, csak hogy újra érezzem a szelet az arcomban.

„Te meg én nem leszünk jóban, ledobtál magadról!” – morogtam Anyu régi Csepel kerékpárjának a porban ülve, véres kézzel. Akkor a sors sakk-mattot adott, de én találtam egy 26-os Mountain Bike-ot, és visszavágtam.

Hogyan alakítottam át a bringámat és az életemet? Hogyan lettem az utak királya egyetlen ép kézzel is? Ez a történet nem a sajnálatról, hanem a szabadságról szól.

LEGENDAUTAM – 29. FEJEZET: AZ ÉN ARANYÉLETEM LEGENDÁJA

 Sokan látnak nap mint nap: botra támaszkodva, nehezen formálva a szavakat. De kevesen tudják, ki volt az a huszonéves srác, aki ereje teljében ütötte bele a saját minősítő sorszámát a föld alatti gázcsövekbe. Ez a fejezet arról a férfiről szól, aki voltam, és arról az éjszakáról a piros Nissanban, ami után megállt az idő.

Ez az én Aranyéletem Legendája. Nem tündérmese, hanem a húsba vágó valóság!

Egy vallomás a munkáról, Saciról, és arról a pillanatról, amikor minden elsötétült. Aki ismert akkor, talán érti. Aki nem, az most megismerhet. Harminc éve kínoz a kérdés: MIÉRT NEM KERESTEM MEG! Most végre leírom a választ – vagy legalábbis megpróbálom.

A gázcső, a piros Nissan és egy augusztusi nap, ami MINDEN elvett, de az emlékeimet meghagyta! Ez az én történetem, őszinteséggel!

LEGENDAUTAM – 28. FEJEZET: BÁCSALMÁS MAD MAXE ÉS A REPÜLŐ MOTOROK ÉJSZAKÁJA

 Emlékeztek még a fülledt szombat estékre a Nagypresszó előtt? Amikor nem a mobilokat nyomkodtuk, hanem a Casucci és a Ritt farmert igazgattuk, a lábunkon pedig ott feszült a legendás fekete jugó mamusz? 

Ebben a fejezetben visszatérünk oda, ahol a gravitáció csak egy ajánlás volt. Novi Boy, a bácsalmási aszfalt királya megmutatja, hogyan kell egykerekezve szembenézni a zsarukkal, és mi történik, ha egy motor találkozik egy vasútállomási téglafallal...

Ez nem csak egy sztori a múltból. Ez a mi fiatalságunk, a kék füst illata és a feltámasztott motorok lázadása!